BMK Reflex FotóKlub
a Budapest Művelődési Központ Reflex Fotóklub információs honlapja
- mert van képünk hozzá...
Autistic Focus - az autista fotóklub
A Budapesti Művelődési Központ évek óta otthont adott az autistákkal foglalkozó Aura Egyesület programjainak.
2016. szeptemberében megkezdte működését az Autistic Focus Fotóklub (Autistic Focus Photographer Club), melyhez szakmai segítséget a BMK Reflex Fotóklub nyújtott.
A klub autizmussal és Asperger-szindrómával élő jelentkezőket várt, akiket érdekelt a digitális fényképezés és képfeldolgozás világa.
A jelenlegi ismeretek szerint ez volt az ország első autistákból álló fotóklubja.
A fotós- és képszerkesztési ismeretek elsajátításán kívül cél volt, hogy kiállítási és bemutatkozási lehetőséget kapjanak az alkotók, a speciális V-DAF terápiás módszer segítségével.
(A tagok között két olyan fotós is volt, akiknek képeivel már kiállításokon is találkozhattunk.)
Az autista fotóklub munkáját gyógypedagógus specialista és önkéntesek is segítették.
A klub 2017. márciusában átszervezésre került és azóta ASD Focus Fotóklub néven működik tovább. A klubtagok nagysikerű kiállításon mutatkoztak be az országosan ismert "Nem Adom Fel Kávézó"-ban.
.
A BMK Reflex Fotóklub szakmai támogatásával 2016 szeptemberében elkezdte működését hazánk első és egyetlen autistákból álló fotóklubja. A klub 2017. márciusa óta ASD Focus Fotóklub néven működik tovább...